10. nap - Véres múlt, szép jövő
A mai program keretében Belfast egy főként katolikusok lakta részében, egy a Mercy nővérek által alapított katolikus lányközépiskolát látogattunk meg.
Kísérőnk és idegenvezetőnk egy olyan tanárnő volt, aki a 70-es években maga is ebbe az iskolába járt, és természetesen mesélt azokról az időkről is. Elmondta, hogy a Bloody Sunday ('Véres Vasárnap') idején több iskolatársa is meghalt. A britpárti lojalisták azt akarták, hogy ne járjanak iskolába, ezért volt olyan, hogy bombát helyeztek az iskolabusz alá. Sőt az is megtörtént, hogy az iskolára dobtak bombát - néhány tanulótársa ekkor halt meg.
Egyelőre csak lányok járnak ebbe az iskolába, most azonban szeretnének a fiúk felé is nyitni, mert itt mindenhonnan, vallási, etnikai és társadalmi osztályra való tekintet nélkül fogadnak tanulókat. A módszer, amivel dolgoznak a Succes For All (Sikert Mindenkinek), vagyis az SFA azt jelenti, hogy mindig csoportokban dolgoznak. A csoportok összetétele időről időre változik, mindig van egy megbízott, aki a csoport véleményét közvetíti. Ezt a rendszert először csak a matematikára és irodalomra dolgozták ki, ma már azonban több tantárgynál is ezt alkalmazzák. Láthatóan nyugodt légkör uralkodott, a befogadó és segítő szándék lengte be az iskolát. Rengeteg anyagot, könyvet és - nem utolsó sorban - kitüntetett figyelmet kaptunk.
Nagyon sokat jelent a gyermek fejlődésében, ha tudja, hogy ő is jó valamiben. És itt nincsenek rossz válaszok.
Emlékezetes és nagyon tanulságos látogatás volt.