9. nap - Iskolalátogatás
Délelőtt egy nagyon tekintélyt parancsoló középiskolában jártunk, ahol egy nagyszerű történelem órát követhettünk végig. Kilenc 17 éves tanuló alkotta a csoportot. A tanár először az előző iskolai napjukról, teszt eredményeikről kérdezte őket, utána megkérdezte, mit gondolnak mi a kultúra jelentése? Majd a nők helyzetéről, az egyforma bérezésről kérdezte őket. Néha hozzám is intézett kérdéseket, hogy nálunk, hogy kezelik a nőket, egyenlőek- e a fizetések stb. Ezek után tért rá az óra anyagára: kultúra a Szovjetunióban. Csak pár mondatot íratott le velük, azt is többször, lassan elismételve. Nem használt sem táblát, sem interaktív táblát, sem internetet, mégis remek órát tartott. Házi feladatot nem adott, viszont minden véleményt meghallgatott, nem volt rossz válasz.
Az óra után, az igazgató meghívott bennünket az irodájában és az északír iskolarendszerről beszélt nekünk. Elmondta, hogy ők vallási, politikai, etnikai és társadalmi hovatartozás szerint is "mixed" azaz vegyes iskola. Ez azért érdekes, mert az északír iskoláknak csak az öt-tíz százaléka ilyen.
Ezt követően átmentünk egy általános iskolába. Itt az igazgató nem fogadott minket személyesen, mi magunkat mutattuk be a tanároknak. Először egy harmadik osztály munkáját kísérhettem figyelemmel. Fiatal, vidám férfi tanáruk volt. Diktálás alapján kellett mondatokat leírniuk, utána hópelyhet készítettek, amit nagyon élveztek, mivel náluk csak rendkívül ritkán esik a hó. Tanáruk elmondta, hogy újabban egyre több férfi választja a pedagógusi pályát, mert az társadalmilag és anyagilag is egyre megbecsültebb.
Ezután egy igen fura helyzetnek lehettem szemtanúja. A gyerekek elmehettek ebédelni az ebédlőbe. Vagy saját uzsonnás dobozkájukból került elő az étel, vagy a kantinban vettek ebédet (ami tornateremként is működött később). Nos, itt pillantottam meg az igazgatót, akiről csak később derült ki számomra, hogy nem az iskola karbantartója vagy asszisztense, ugyanis egy hatalmas harangszerű csengővel próbálta a nebulókat csendre inteni. Egy tanárnőtől kérdeztem meg, hogy ki a csengettyűs férfi. Csak remélem, hogy a választ hallva nem ült ki a döbbenet az arcomra.
Ebéd után az öt-hat évesekhez mehettem, akiknek csodálatos tanárnőjük volt. Az órán mesélt nekik és "tanárosdit" is játszhattak. Míg az előző osztályban 17 tanuló volt, ebben 22, és mindkét osztályban egész nap egy pedagógiai asszisztens csak és kizárólag a "több figyelmet igénylő", nálunk sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozik. Jelen esetben ez egy gyerek volt.
A tanulók mindkét iskolában és sz egész országban egyenruhát viselnek. Megkapó látvány reggel, amikor iskolába igyekeznek. Udvariasak, figyelmesek és kedvesek. Itt az iskolákban nem lehet fényképezni és nem lehet a gyerekeket megérinteni. Hála Istennek azért ez alól is volt kivétel, a kicsik osztályában az egyik "több figyelmet igénylő", éppen megfázással küzdő kislányt a karjában ringatta a pedagógiai asszisztens. Amúgy nem csoda, hogy állandóan megfáznak, köhögnek hiszen nem vesznek fel kabátot sapkát, nem használnak ernyőt sem esőkabátot inkább bőrig áznak.
