1. nap - Mélyvíz
Ünnepélyesen kijelentem, hogy kurzusomat felelősségem teljes tudatában, ép elmém teljes birtokában választottam még odahaza, valamikor az év első hónapjának megnyugtató hűvösében. Akkor még nem sejtettem, hogy az első nap "mélyvíz" álnéven vonul majd be a történelembe.
Sietek leszögezni, hogy az AIL Madrid egy profi társaság. Erről személyesen is meggyőződhettem már az utazás előtt, amikor tökéletesen időzített és fogalmazott e-mailekkel adták tudtomra, hogy mire számíthatok. Aztán a profizmus kellemes légköre lengte be az első nap reggelén tartott vetítéses, kétnyelvű tájékoztatót is. Az iskola valóban felkészült a tömegesen özönlő külföldiek fogadására és okítására. Sőt, mint ahogy az később kiderült, a tanárok kivételesen jók (az a három mindenképpen, akiknél az első nap megfordultam): a legmodernebb technikával és módszertannal tanítanak, felkészültek, viccesek, lazák, mind emberileg, mind szakmailag lenyűgöztek. A termek berendezése (sehol sem látni szigorú poroszos rendben egymás mögött sorakozó asztalokat) és felszerelése, valamint a tankönyv láttán csak elismerően bólogat az egyszeri nyelvtanár. Szóval, minden mint a mesében ...
... de valahogy mégis szőr került a tapasba.
Az általam választott tanfolyam valójában egy totál immerziós kurzus, ami - ahogyan azt a neve is mutatja - a spanyol nyelvben való teljes és tökéletes elmélyedést volt hivatva elősegíteni. Vagyis valójában egy szuperintenzív tanfolyam a kalandvágyóknak és/vagy őrülteknek. Az út a merüléshez napi három 90 perces órán, délutáni külön programokon és a lakótársakkal folytatott csevegéseken át vezet. Eddig nincs is semmi baj. A baj ott kezdődött, hogy az előzetesen online megírt szintfelmérőm után (ami B1-re jogosított fel) kapásból egy B2+os csoportba kerültem. A következő három óra a túlélésre ment. Körülöttem az indiai és kanadai csoporttársaim úgy karattyoltak, hogy még lefagyni sem volt időm, olyan élvezet volt hallgatni őket. (Csak zárójelben: összesen négyen voltunk!) Elismerésem mind nekik, de különösen a tanárunknak, hogy elviselték a bénázásomat és egy pillanatig sem érzékeltették, hogy nem ott a helyem. A dolog azonban egyértelmű volt. Amint befejeződött a délelőtti szekció, mentem a recepcióra, hogy orvosoljuk a problémát. És ismét a profizmus. Öt percen belül volt új csoportom és órarendem, bemutattak a tanárnak, kicserélték a könyvem és már ülhettem is be a délutáni órákra.
Szó ami szó, a mai 4x90 perc rendesen kilúgozta az agyam és hazafelé közlekedve erősen kellett koncentrálnom, hogy ne tévesszem el az irányt. Ugyan pokolian elfáradtam, de valami más is történt. Annyit küszködtem, nyökögtem, magyaráztam, fogalmaztam spanyolul, hogy átszakadt a gát. Igaz, továbbra is gyilkolom a nyelvet rendesen (bocsánat érte a spanyoloktól), de minden félelem nélkül kommunikálok. Hogy hatékonyan? Holnap kiderül. Vacsorakor a házinénivel azt próbáltam megértetni, hogy az ebédet csomagolva szeretném ettől kezdve, mert nem tudok hazajönni kettőre. Ha reggel kajacsomag vár, sikeres volt az akció. :D
